Az oldal logója

Az oldal logója

2015. augusztus 2., vasárnap

Sasuke Szíve - A legelső fanfiction fordítás

Sziasztok!

Eljött ez a pillanat is,
 belevágtam, egy fanfiction fordításába.
 Sőt.
Már készen is van az első fejezet, pedig nem volt valami rövid.

A történetre márciusban találtam rá, fanfic keresgélés közben.
Első olvasásra az egymást követő fejezetek egyre jobban megfogtak,
 és amikor 2 héttel később észbe kaptam, már regisztráltam is a fanfiction.net-re,
 hogy megpróbáljak engedélyt kérni az írótól.

A történet címe Sasuke's Heart, magyarul Sasuke Szíve, és Sasuke Kakashival való kapcsolatát tárgyalja, de nem úgy, mint az olvasó ennek a leírásnak alapján várná vagy gondolná.

Diák-mentor kapcsolatként: az írónő saját elmondása szerint azt próbálja a történettel pótolni, amit Kishimoto az ő véleménye szerint nem ragadott meg kellőképpen, inkább hagyta elúszni.

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, engem nagyon megfogott a sztori, mindenkinek csak ajánlani tudom, Ha valakinek esetleg kedve van, olvassa el angolul is, és nyitott szívvel várom fordításomra az építő kritikát. ^^

A történetről részletesen itt találhattok információkat, illetve itt is olvashatjátok el:
Sasuke Szíve a Fans' Corner Hungaria blogon

(A további fejezetekért a Fans' Cornert figyeljétek,igyekszem minél előbb
elkészíteni a maradék hármat is!)

Ezúton is köszönöm az engedélyt Foreverdreamergirl1-nek,
ami nélkül nem vágtam volna bele a fordításba. :)

Jó szórakozást!